2010. június 7., hétfő

Fontos gondolat

14 évesen idézetes füzetem volt :) Ha olvastam valami érdekeset, akkor rögtön felírtam magamnak. Idén újrakezdtem ezt a szokást - időközben a filmekben elhangzott jó mondatok is lejegyzésre kerültek.
Időnként ide is be fognak kerülni ezekből.



Itt van mindjárt egy a HÁLA természetével kapcsolatban  / Reader1s Digest 2010. május /

"A hála akkor a legfontosabb, mikor minden elveszni látszik. Ha az ember talál valami megbecsülni valót, az visszatarthatja a végső elkeseredéstől - a siránkozás pedig nem."
- ezt átéltem a legnyomorúságosabb testi kínok között
/ összeégve illetve az SM által sújtva :) /

Vagy: Mi a BOLDOGSÁG TITKA ? / Mark Harmon szerint :P /

"Megfelelő távlatból kell nézni a dolgokat.Fontos, hogy az ember szívesen keljen föl reggel és úgy menjen dolgozni.Talán azért mondom ezt, mert nem voltam mindig így. De mostmár megbecsülöm , amim van."

Ha jól belegondolok, akkor a kettő igen szorosan összefügg :) Az én mostani életemben legalább is, biztosan. Idén az első munkahetemen vagyok túl és várom a mai napot!

3 megjegyzés:

  1. Nekem régen rajzfüzetem volt, amibe minden kedves ismerös/barát/családtad rajzolt bele, ha megkértem rá. Most is meg van valahol... :)

    Tetszik nagyon, ez az idézetes füzeted! :)

    VálaszTörlés
  2. Szeretnék én is óvónő lenni. ;)

    Idézetgyűjtemény az nagyon jó, én mostanában csak klasszikusoktól, pl. Bettétől, a kereszttjányomtól. ;)

    De van milliónyi feljegyzés az iskoláskoromból az osztálytársaim, tanáraim beszólásairól, valahol a szekréények mélyén, ahol a legutóbbi festés alkalmával ómagyar nyelvemlékeket is leltem.

    VálaszTörlés
  3. Lacel: a te rajzaid felérnek bármilyen szöveggel, olyan kifejezőek!

    Herb: Mennyire értem :)Csak a gyerekekkel azért sokkal könnyebb lenne! Leszek én még a magam ura :)

    Örömet szereztetek ma nekem!!

    VálaszTörlés

Hogy mások is olvassanak :)