Próbálom megfelelő formába önteni a tegnap átélteket, hogy az jöjjön le , amit valóban mondani szeretnék. Jó volt látni az összefogást és a sok ismerős arcot!
/ bár sokan közülük látványosan romlottak az elmúlt évben /
Remek szóvivője, moderátora volt az ügynek dr Garamvölgyi László, aki mélyen együtt érez a küzdőkkel. Dr Csókay András idegsebész személyes ismeretségek, baráti érintettség miatt kezdett érdeklődni a téma iránt, bár nem szakterülete ez - sokszor kihangsúlyozta!
Sajnos sem intervenciós radiológus, sem ideggyógyász nem volt ott ezen a civil kezdeményezésen. Így Ő próbált megfelelni a kérdésekre.
Gondolatok, amik bennem megragadtak:
- A CCSVI biztosan nem oka az SM-nek.
- Ennél a beavatkozásnál is / mint minden műtétnél / érvényesülhet a placebó hatás és az endorfinok felszabadulása is hozhatja a pozitív változást.
- Ha valakinek terhekkel teli az élete, mely folyamatos alkalmazkodást kíván, és cipelnie kell még egy 25 kilós hátizsákot, akkor, ha ez lekerül, már könnyebb az élete. / ez érthető akár egy elzáródott agyi véna felszabadítására is /
- A kutatást csak ideggyógyászok kezdeményezhetik , mely elé a minisztérium nem gördít akadályt! / ezt a képviseletükben jelenlévő hölgy mondta /
- A hazai technikák megfelelőek / MR, Doppler / és érdemes megnézetni a nyaki vénákat, NEM szklerózisos betegként :)
A legnagyobb akadály ma, itthon sokunknak a PÉNZ hiánya / és nálam a nyelvtudás stabilitása is / ahhoz,hogy hozzájusson a külföldi beavatkozáshoz.
Szeretnék elérni, hogy aki meg akarja csináltatni a vizsgálatokat és szükséges lenne nála a beavatkozást, annak legyen itthon elérhető.
A küzdelem ezért folyik, jogosan!
A küzdelem ezért folyik, jogosan!
Engem még most sem hoz lázba ez az eljárás - hisz az elmondottakat én az alternatív technikáim alkalmazása során is megtapasztaltam és tapasztalom folyamatosan :)
Viszont megértem azon betegtársak elkeseredettségét, akik a hazai elérhetetlenség miatt nem juthatnak hozzá a CCSVI-hez, bár nagyon szeretnék a beavatkozást.
Eszembe jutott egy nem rég hallott előadás részlete, ami számomra most ide illik.
"A legnehezebb helyzetekben is meglátjuk a pozitívumot.
/ És itt mondtam két nagyon fontos dolgot: ez nem jelenti azt, hogy optimisták vagyunk, mert az optimizmus a realitásvesztésnek egy gusztusos formája – ezt mondtam ugye múltkor volt. /
- Mert amikor valaki a legnehezebb élethelyzetben is lát kincseket, értékeket, akkor ő reálisan látja a legnehezebb élethelyzetet is.
- Amikor valaki egy élethelyzetben, amelyben egyébként semmi pozitívumot nem lát, próbálja ezt optimistán fölfogni, ez egy teljesen más dolog, mint amiről az előbb beszéltem.
És aztán ennek a
„legyünk optimisták, de valójában egyáltalán nem látjuk,
hogy mi ott a jó, vagy érték”
világnak egy túlterjeszkedett változata a pozitív életszemléletre való törekvésünk. Most fonákjáról mondom, mert
pozitívan látni az megint semmi mást nem jelent, mint egyetlen megküzdési stratégiának a túlterjeszkedését az életünkben.
Lásd azt a helyzetet, ami már elviselhetetlen, és cselekedned kellene magadért, de te még mindig bevetsz minden pszichés energiát arra, hogy még pozitívan lásd azt, amit már régen nem kéne csinálnod.
Tehát a legnehezebb élethelyzetben meglátni az értéket vagy a kincset,
annak a realitása az, hogy van benne.
Ha azt gondolod / főleg minél inkább egy meggyőződésed/, hogy nincs benne, de próbálod pozitívan látni
nem lesz elég.
Akár azt hiszed sikerül,akár azt gondolod nem...meglátod igazad lesz. :)
VálaszTörlésA lényeg, hogy meglássam ; )
VálaszTörlés